Monday, December 31, 2012

Szilveszteri túra


Akaroa Christchurch kikötõvárosa, mintegy 80 km- re van tőle, egy beomlott kráterben, amit kitöltött a tenger, ugyanúgy, mint Santorinit. Csodálatos napsütésre ébredtünk, már teljesen elszoktunk a szép időtől. 
Gyorsan elhatároztuk, hogy kirándulunk, lehetõleg föl, a vulkán peremére. Az elhatározást tett követte, nekiindultunk. Az időnk korlátozott volt, mert mire a kishajó partra tett minket majdnem dél volt, és az utolsó tender (kis hajó) ötkor indult vissza a hajóhoz. Az információnál a népi táncosokon kívül túra leírások is voltak, kis szépséghibával. Tudniillik nem említettek távolságot és szintet, viszont a kiválasztott túra idõmeghatározása, 4 és 7 óra között volt. Utóbbival bőven lekéstük volna a hajót. 
Azért nekiindultunk. A táj gyönyörű volt, a zöld ezer színében pompázott. A gyűszűvirág gazként nőtt a birkalegelőn. Egy adott ponton elgyávultunk, és a hegygerinc alatti rövidebb utat választottuk, de érdemes volt. Félig erdőben félig mezőn vezetett az utunk és időnként leláttunk a tenger öbölre, ahol a hajónk horgonyzott. Azután elértük a másik csúcsra vezetõ utat és elhatároztuk, hogy mégiscsak felmászunk a gerincre. Meredek volt, de csodákat láttunk. A panoráma minden lépésnél változott, miként a növényzet is. A célunk a Purple Head (Lila csúcs) volt, mitegy 600 m magasan a teger szintje fölött. Ügyesen megmásztuk, lenéztünk a túloldali völgybe, visszatértünk a faluba és még egy pohár sörre is volt időnk indulás előtt. Mindenkinek ilyen csodálatos évzárást kívánunk!

No comments:

Post a Comment