Monday, December 17, 2012

Forró Kakadu


A Kakadu a legelhagyatottabb helyen lévõ nemzeti park az általunk meglátogatottak közül. Maga a park is hatalmas, 150 km-t jöttünk a parkon belül a szállásig. Közben bementünk egy földútra, amit csak 4WD jármûveknek szabadott használni, de a mienk egy Nissan terepjáró, úgyhogy semmi gond. Ahogy egyre beljebb mentünk az erdõbe, egyre jobban elgyávultunk a várható veszedelmektõl, így végülis a gyalogtúra elmaradt.

Másnap hajnalban az Aligátor folyón voltunk krokodilt és madarakat nézni. Érdemes colt korán kelni, mert még nem volt annyira meleg (hûvös 33 fok) és még sok minden mozgott. Sok korodilt láttunk, volt amelyik a vîz alatt kuksolt, volt aki a fészkét õrizte, volt amelyik lustán úszott a folyóban. Számtalan madarat is láttunk, sasokat, libákat, jézus madarat, kormorán félét, ibiszt és még másokat, amiknek a nevét nem jegyeztem meg. Sõt, még vadlovakkal is találkoztunk. A folyó partját részben éjjeli tavirózsák, részben lótuszok szegélyezték. A fák közül az édesvizi mangrove és a paperback tree volt a legjellemzõbb. Nagyon nagy élmény volt a lápvilág életébe bepillantani.

A csónakázás után elhatároztuk, hogy lesz, ami lesz, megnézzük a sziklarajzokat. A túra azért kívánt sziklaszilárd elhatározást, mert árnyékban is 40 fok volt. Az 1,2 km- es túra alatt megittunk két liter vizet. A Nourlangie rajzok egy része 20 e zer éves, a modern darabokat pedig egy évezrede álmodta kõre a mûvész. Utána még a kilátópontra is felmásztunk, ahonnan jól látszott a rajzokat rejtõ hegyoldal. Azután pedig megtoldottuk a sétát még két kilométerrel egy másik ösvényen, ami szintén egy kilátóponthoz vezetett. Ember mėg nem örült úgy szállodai szobának, mint mi, amikor kora délután haza értünk és a légkondit bekapcsolva találtuk.

No comments:

Post a Comment