Sziklák

A Kenguru sziget nemcsak az állatvilágáról, hanem a sziklaformációiról is híres. Délelõtt meglátogattuk a világító torony közelében lévõ admirális hidat (Admirals Arch). A sziklahíd úgy keletkezett, hogy fölül van a mészkõ, középen a homokkõ, alul a gránit. A homokkõ egy idõ után már nincs középen, mert kimosta a tenger. A mészkõ pedig szépen lassan oldódik, és csodálatos csipkeformákat alkot a sziklahíd belsõ peremén. Ha már nem bírja tovább, egyszer majd leszakad és akkor kis sziget lesz belõle a nagy sziget csúcsánál. Most mindenesetre a kòcsipkés híd állapotban van a szikla és lélegzetelállító látvány. Amúgy maga a tenger is, ahogyan hatalmas hullámok érkeznek és olyan habos tajtékkal csapódnak a sziklának, hogy a tegerhab darabkák száz méterre is elrepülnek. 

A másik sziklacsoportot egyszerûen csak Figyelemre méltó Szikláknak (Remarkable Rocks) hívják. A név angolos alábecslése a dolgoknak. A sziklák gránitból vannak, és mint a sajtot, úgy ette ki némelyiket a víz. Másokból egy félkör hiányzik, van ahol pedig fölül maradt meg egy fél híd. Az egész nyugodtan elmehetne modern szoborkiállításnak, méghozzá nívós kiállításnak. Egyébként ez már korábban is feltûnt, hogy az ember a természetben elõforduló formákat tartja a legszebbnek. A Sydney operaháznál is akkor értek el a tervezõk sikert, amikor egy gömbszeletet keztek el felvagdosni ahelyett, hogy különféle vitorlaalakokban gondolkodtak volna. Persze minden vitorla más magasságú, de az egységét az adja meg, hogy ugyanannak a gömbszeletnek a részei. Szóval, a sziklák tényleg figyelemre méltóak voltak. 

Délután a nemzeti parkban kirándultunk, nagyon szép volt, de azért az nem tett jót a közérzetünknek, hogy odafele az úton láttunk egy tigris kígyót szétlapítva. Élõvel végülis nem találkoztunk. Ja, és majdnem elfelejtettem a tegnapi hangya élményt. Békésen autóztunk, amikor megláttunk egy rakás fekete hattyút. Megálltunk az út szélén és éppen csak kiléptem az autóból fényképezni. Mire visszaléptem már térdem környékén masírozott a nadrágszáramban egy regiment nagy, vörös fenekû hangya. Kicsit visítottam, de közben nagyon hatékonyan ugráltam, csapkodtam, stb. A hangyákat végül a kocsiból is sikerült néhány próbálkozás után kilakoltatni. Szerencsére nem voltak mérgesek, de tanulságos volt az eset.

Találkoztunk még két koalával, az egyik a parkoló egyik eukaliptusz fáján aludta az igazak álmát, a másik a Koala Sétányon lakott (Coala Walk) magasföldszinten, kíválóan fényképezhetõ magasságban.