A Great Ocean Road egy majd kétszáz km hosszú parti utat takar, amely picivel Melbourne után kezdõdik. Az elejét onnan lehet tudni, hogy ki van írva. Utána még egy darabig semmi sem történik, majd nyaralóhelyek és szörfölésre rendkívül alkalmas öblök következnek. Szép, szép, de semmi különös. Az út azért jelent némi kihívást, tele van éles kanyarokkal. Egy idõ után felmegy a hegyekbe, nem is látszik a tenger, bár valahol ott van azért a közelben. Így telik az elsõ 180 km és az ember azt kérdezi magától tényleg mergérte-e erre jönni. Azután a következõ pihenõre ki van írva, hogy ott a Port Campbell nemzeti park információs központja. Még mindig semmi különös, kétszáz méter aszfaltozott út, vigyázat kígyók feliratokkal. Azután hirtelen minden megváltozik. A bozótosból hirtelen kiérünk a sziklafalra, elõttünk a tajtékzó tenger és a 12 Apostol sziklái. A Föld legöregebb hegységének a szegélyén vagyunk. Régen az óceán itt több méterrel magasabb volt, most a víz 15-30 méterrel lejjebb ostromolja a sziklafalat, ki-ki harap belõle egy darabot és vízben álló oszlopokat, hidakat, barlangokat és egyéb fantasztikus formációkat hoz létre. Mi este felé, a vihar elõtt két perccel értünk a kilátópontra. Egy pillantäs elég volt, hogy tudjuk, reggel ide visszajövünk. Több pillantásra nem is tellett, mert rohantunk a kocsihoz az esõ elõl. Szerencsére a következõ faluban volt a szállásunk. Közben a vihar is elvonult. Legalábbis az elsõ fele. Elindultunk hát a falu központjába vacsorázni. Halat és kenguru sültet. A felhõk széle a látóhatárt súrolta. De köztük még éppen elfért a lemenõ nap.
Ha filmben látjuk a jelenetet biztosan giccsesnek tartottuk volna. Az út hátra lévõ kb. 10 km-éhez az egész másnap délelõttre szükség volt. Jóformán minden kilomèteren ki kellett állni valami lélegzet elállító látvány miatt. Utunk következõ állomása Coonawarra, Ausztrália egyik legjelentõsebbb borvidéke.
No comments:
Post a Comment