Friday, December 28, 2012

Hajókarácsony



Nehez dolog a hajón a Karácsonyt megszervezni, mert ahány ház /ország / vallás, annyi szokás. Végül is az angol karácsonyhoz hasonlított legjobban a dolog. A hajót már indulás előtt feldiszítették, tele van karácsonyfával és minden korláton, virágos ládában karácsonyi díszek vannak. 25-én reggel bemondta a hangosbemondó, hogy a parti őrség piros szán közeledését jelezte észak felől. A télapó a medence mellé érkezett, de mivel szeles volt az idõ, letessékelték az aulába. Itt a gyerekeknek ajándékot osztott és természetesen fényképeket lehetett vele készíteni. Sajnos a szánkó és a rénszarvasok útközben láthatatlanná váltak, pedig megnéztem volna Rudit, a piros orrú rénszarvast. 

Az aulában van egy nagy mézeskalács falu is. Nem betlehem, mert az nem lenne PC, hanem mindenbõl egy kicsi. Van benne falusi templom, bárány, rénszarvas és hasonlók. 

Az ünneplés a télapó érkezésével  nagyjából véget is ért. Ebédre ugyan volt pulyka meg christmas pudding, de elég rossz, és a hajó élete ugyanúgy folytatódott, mint előtte. 

Karácsony második napján Melbourne-ben voltunk, ahol megtudtuk milyen az igaz Boxing Day Sale. 26-án ugyanis a boltok nyitva vannak és hatalmas leárazással akarnak megszabadulni a megmaradt készlettől. Körülbelül két üzlet hosszan bírtuk a tülekedést, utána kimenekültünk a tengerpartra.

No comments:

Post a Comment