Az Uluru szent hegye

Reggel korán keltünk, hogy busszal elérjük anranger vezett túrát az Uluru lábánál. A Mala sétát tettük meg, amely mintegy két kilométeres és egy víznyerõ helyhez vezet. Útközben meghallgattuk a vonatkozo manui mondákat, megismerkedtünk a helyi ehetõ növényekkel, az állatokkal és a hegy geológiájával. 

Az Uluru egy sziklatömb, amibõl kb. 300 méter látszik ki a föld felett, de lefelé még hat kilométeren át tart a felszín alatt. Homokkõbõl van, ami egy adott geológiai pillanatban derékszögben elbillent, innen a nagy mélység. A kõnek nagy a vastartalma, ami az idõszakos csapadék hatására korrodál, innen a vörös szín. Másszóval a homokkõ hegy rozsdásodik.

A fejreállás miatt az eredetileg vízszintes kõzetsíkok függõlegesek lettek, a víz pedig a rétegek között zúdul le egy-egy kiadósabb esõ után. A víz útját fekete csík jelzi, egy alga, ami megéled, amikor van víz. A hegy aljában és oldalában rengeteg luk, barlangmélyedés van, de egyik sem megy mélyre. Arra mindenképpen alkalmas volt, hogy itt tanítsák a fiúgyermekeket és itt legyen a felnõtté avatás szertartása. Láttunk a  barlang falára rajzolt magyarázó jeleket és tûzhelynyomokat. A növények közül talán a legérdekesebb a sivatagi füge, ami a régebbi trópusi éghajlat korából maradt itt, itt is csak a vízforrás közelében. A többiek mindenféle kérgek, bogyók, amik picik és tüskések, hogy nehéz legyen õket összeszedni, de hatalmas a tápértékük. A helyi állatvilág vagy kihalt, vagy mérges és leginkább kígyókból, pókokból és kisrágcsálókból áll. 

Megtapogattuk a legfontosabb használati eszközöket, az asszonyoknakmegy gyûjtõ edény, a férfiaknak egy  multiszerszám, ami kés, ásó, hajítófa és ragasztóanyag tartó is  egyben. 

A séta után folytattukmutunkat a kulturális központba a hegy lábanmentén. Két kilométer volt csak a séta, de jócskán megizzadtunk a nagy melegben.