Monday, December 17, 2012

Katherine Gorge



A Katherine (Nimiluk) kanyon mintegy masél milliárd évvel ezelõtt keletkezett. Ilyen öreg kõzet sehol nincs a felszínen Európában, és mi még sosem láttunk semmit ami hasonlóan öreg lett volna. A Földön a legöregebb felszini kõzet szintén itt, Ausztráliában található, a korát 2,5-3,5 milliárd évre becsülik, úgyhogy a mi kanyonunk már matuzsálemnek minõsül még az itteni skála szerint is. 

A két órás csónak túra két kanyont látogat meg a meglévõ 13-ból. A kanyonok között szárazföldön kell átsétálni, mert sz áraz évszakban nem összefüggõ a vízfelület, esõs évszakban viszont nem hajózható. Nekünk nagy szerencsénk, hogy az esõs évszak idén két hetet késett. 

Az elsõ kanyon nem túlzottan szûk, inkább töredezett sziklák között vezet a viziút. Állítólag sok édesvizi krokodil élmitt, de mi nem láttuk õket, csak a nyomaikat. A költõhelynél jól látszottak a vízbe csúszó farok nyomok és a mancs nyomok is. Néha, magas vízállás esetén sósvizi krokodilok is eljutnak ide, ellenük úgy védekeznek, hogy pici piros labdát lógatnak a vízbe erõs kötélen. Valamiért ez nagyon ingerli òket (de csak a sósvizieket) és azonnal megtámadják. A ranger észleli a harapásnyomokat a labdán és megkezdõdik a helikopteres hajtóvadászat, aminek a vége az, hogy a krokodilt visszaviszik oda, ahonnan jött.
A kanyonban sokan eveztek és néhányan fürödtek is. A végén kiszálltunk a hajóból és pár száz méterrel odébb beszálltunk egy másik ugyanolyanba. Ez a kanyon már függõleges falú, szûk hely volt, úgy, ahogy kell. Néhol sziklabarlangok tarkították, ahol madarak fészkeltek. Annyi a hal a folyóban, hogy szabadszemmel, csónakból is rengeteg fajtát tudott a vezetõ mutatni. Nagyon szép idõnk is volt, kellemes 35 fok.

No comments:

Post a Comment