Ezerszínû völgyek

Wai-o-Tapu szintén geotermikus, csakúgy, mint Te Puia, csak hússzor olyan jó. Nagy pechje, hogy nincs magát gyakran produkáló gejzírje, sőt igazából csak alvó gejzírjei vannak. Ennek ellenére negyed tizenegykor nekünk Lady Knox-szal volt találkánk és a leírás azt ígérte, hogy kis segítséggel ugyan, de lesz kitörés. A gejzírt úgy fedezték fel, hogy mostak a melegvizű lukban, és beleesett a szappan. Két perccel később pedig röpült a ruha az égbe. Most is ugyanez az eljárás. Megjelenik egy kedves ember mikrofonnal a kezében, belelök egy adag szappant a lyukba és addig beszél, amíg a lyuk habzani nem kezd. Ekkor lelép a színről a gejzír pedig engedelmesen kitör. A mai kitörés csak néhány perces volt, de állítólag van, amikor fél órát is bírja. Maga a park ennél sokkal érdekesebb.

Több iszapgejzírje van, az egyik komolyan nagy kiterjedésû és aktívan bugyborog. Van egy pár centi mély tófelszín is (palacsintasütőnek becézik), amit a különféle ásványi lerakódások sokszínűre festettek. A zöld színt kén és vas együttes jelenléte okozza, külön sárga, illetve vörösbarna lerakódást csinálnak. A lila a magnézium-oxid a fehér a szilícium számlájára írható. Rengeteg kénlerakódás is keletkezett, néhol egész hegyek.  A leglátványosabb az Ördög fürdõje, ahol a kén egy egész tavat megfestett zöldessárga színűre. Az egész terület, úgy, ahogy van nagyon tetszett.

A következõ állomás egy vulkáni völgy volt, amely a mai formájában 1886-ban jött létre, de még most is keletkeznek új kráterek. A Waimangu völgy legfiatalabb krátere 1997-ben képzõdött. A völgy bejárása nagyon ügyesen úgy van megoldva, hogy lefele gyalogolunk, visszafele egy kerülò úton kis busz viszi az utasokat. A bejárattól rá lehetett látni az egész völgyre, de semmi nem készített fel a csodákra, amiket láttunk. A völgyet végig erdõ borítja, és minden a zöld ezer színében pompázik. A katlan aljában (mert természetesen egy beszakadt kráterről beszélünk) élénk színű tó van. Fürödni nem ajánlatos benne, mert egyrészt meleg, másrészt meg erősen lugos. Az Echo kráter oldala még midig füstölög. A tóból kis patak indul kifelé, a sárga és zöld minden szinében. Az ásványi anyagok kis lépcsőket formáltak, ez meg mini vízeséseket eredményezett. A patak partján a hőmérséklettől függően a moszattól (70 fok) a mocsári füveken és kisebb páfrányszerűeken (45 fok) keresztül a közönséges patakparti gazokig (30 fok) terjed. 

Kis kitérővel az ember felsétál az Inferno tóig és eláll a lélegzete. Függõleges, növényzet borította sziklafal, ultramarinkék tó, hófehér tópart. Fürödni persze ebben sem egészséges. 

A patak ezután szétterül és csodálatos terasztokat alkot. A Márványterasznál tábla hírdeti, hogy egy neves rugby játékos itt vesztette életét egy 1905-ös gejzír kitöréskor, ami 400 m magasra  tört, a Földön a legmagasabb megfigyelt kitörés. Az út ezután elakad, mert éppen magas a vízállás és mocsárrá vált. Így buszra ültünk, hogy egy pillantást vethessünk a Rotomahana tó gazdag madárvilágára és a túlsó partján a Tarawera vulkánra, amelynek legutóbbi kitörése az egész völgy okozója.