A hajnali napsütés megcsillant autónk deres ablakán. Ideje felkelni. Vagy inkább katapultálni a finom meleg ágyból néhány rétegnyi pulóver alá, mert egyébként a szoba hőmérséklete magashegyi. De sebaj, lényeg, hogy süt a nap. Alapos reggeli után kisbusz vitt minket a túra kiinduló pontjára. Nagy nap ugyanis a mai, a Tongariro crossing napja. Ezt a túrát Újzéland legszebb egynapos túrájának tartják. A crossing (átkelés) mára már nem teljesen igaz, mert a novemberi vullkánkitörés eltüntette a túraút utolsó darabját, így most oda-vissza hágó lett belőle.
A túra hossza mintegy 17 km és 750 m szint van felfelé. A terep nem könnyű, a többsége vulkáni törmelék, görgő kövek. Az úton nem voltunk egyedül, rajtunk kívül kb. másik ötszáz turista indult útnak. Az első négy km a két hegy hözötti völgybe vitt fel, amelynek Mangatepopo völgy a neve. A Szóda forrásig egészen rendes, kiépített turista út vitt, és itt volt az egyetlen WC is, úgyhogy népszerű volt a megállóhely. Innen felkapaszkodtunk a Mt. Ngauruhoe - alias a Végzet Hegye a Gyűrük Urából - melletti nyeregbe. Átsétáltunk a déli kráter lapos belsején és balra felnéztünk a Tongariro csúcsára.
Jó meredek és csúszós út következett, amely a jelenleg is aktív vörös kráter oldalába vitt. Tőlünk balra a központi kráter volt, ami két hónapja tört ki utoljára, alattunk pedig az Emerald Lake (Smaragd tó) és a Blue Lake (Kék tó). A további út a központi kráter tövében vitt volna le a völgybe, ha a legutóbbi kitörés nem tüntette volna el. Így szépen visszafordultunk és a délutáni nap fényében is megcsodáltuk a hegyeket. Péter megfogalmazása szerint fenségesen kietlen, lenyűgöző tájon jártunk.
No comments:
Post a Comment