A napot tenger közeli dolgoknak szenteltük, úgymint tengerészeti múzeum, Cook kapitány hajója, halpiac ès végül, de egyáltalán nem utolsó sorban hangverseny a tenger partján álló Sydney Operában. A tengerészeti múzeumnak fõleg a szabadtéri része èrdekelt bennünket, a különféle hajók. Az odamenet során megtaláltuk Sydney egyetelen villamos vonalát is. Persze van több kötöttpályàs közlekedési eszközük, de azok monorail, cityrail, illetve suburb train nevekre hallgatnak. A mienk viszont igazi tram (villamos) volt. Néha ment föld alatt is, de többnyire egy neki készített völgyben közlekedett.
A múzeumban elòször felmentünk a világító toronyba, ahol összefutottunk a mikulással, aki szintén a vizet kémlelte. A torony határozottan egyirányú közlekedést tett csak lehetõvé, azt is csak kézzel lábbal kapaszkodva. Viszont a veteránok, akik a toronyfelügyeletnél önkénteskedtek, hangosbeszélõn lekiabáltak egymásnak, hogy most éppen merre megy a forgalom. Füllel hallhatóan nagyon élvezték. Következõ megállónk Cook hajójának hû mása volt, legalábbis a fedélzetközig, mert az alsó rakodótérbe kerültek mindazon dolgok, amiket a mai tengerészeti elõírások megkövetelnek (pl. wc, vészmotor). Erre azért volt szükség, mert a vitorlás még most is közlekedik, kétszer is megtette màr az utat Angliából Ausztráliába, és idén meg is kerülte a kontinenst. Mindenesetre sok kifejezés, amit kedvenc tengerész történeteimben olvastam hirtelen értelmet kapott. Az is biztos, hogy nem lettem volna tengerész. Sem tengeralttjárós, pedig az itteni tengeralattjárót még a hatvanas években használták, tehát elég modernnek számít. Az ágyakon még Gnagyi sem tudna kinyújtózni, a kerek közlekedõ nyílásokon pedig nekem is nehézséget okozott az átkelés. A tengeralattjáró mellett egy vámpír osztályú torpedóromboló horgonyzott, mellette pedig egy vietnámi dzsunka, amivel a tulajdonosa 6500 tengeri mérföldet tett meg, hogy a családját Ausztráliába csempéssze.
Ennyi hajónézés közben alaposan megéheztünk, úgyhogy irány a halpiac. Villamossal természetesen. A halpiacot az utitársaink ajánlották, mint friss és olcsó homár lelõhelyet. Halban nem is volt hiány. A rendszer az volt, hogy volt egy aukciós csarnok, ahova közönséges halandó nem léphetett, meg volt a halpiac maga, ahol számtalan boltban számtalan féle rákot, halat, osztrigát és kagylót árultak. Minden boltban volt egy grill pult is, ahol mindezeket megsütötték, megfõzték, nekünk csak választani kellett. Nem volt egyszerû eset. Végül egy kombinált homár-osztriga-tengeri herkenytû tálat ettünk. A pucolás körül akadt némi kihívás, de gyòztünk!
A késõi ebéd után a Chinatown-on keresztül elsétáltunk a hazavezetõ HEV-ig, és haza mentünk felkészülni az estére. Ugyanis este a Sydney Operába voltunk hivatalosak egy Rachmanyinov/ Csajkovszkij koncertre, amit a Sydney Symphonic Orchestra játszott Ashkenazy vezényletével. Csodálatos élmény volt. A hangversenyterem belülrõl harang alakúnak van kiképezve, minden egyes részlete az akusztikát hivatott a legtökéletesebbé tenni. Sikerült! A zenének gyönyörû telt hangzása volt, a hangszerszólamok kiegyensúlyozottak, a muzsikusok profik. Volt egy rész, ahol az orgona is megszólalt a zenekar részeként, egészen különleges volt. A terem hatalmas volt, és tömve volt. Az öltözékek nagyon vegyesek voltak, az estélyi ruhától a tréningfelsòig. Mi konzervetívak voltunk, bár igencsak csodálkozott volna a tolvaj, ha belenéz az alkalmi retikülömbe, ahol a váltócipõ lakott. Szép ugyanis a magassarkú cipõ, de csak ha nem kell benne menni. Ezzel a nehézséggel eléggé egyedül voltam, a többség tíz centinél magasabb sarkakban és három centis talpakon vonult. Hacsaknem mezitláb, mert ilyen is volt bõven.
Amint kiléptünk a koncert terembõl, a kikötòhíd fölött hatalmas tüzijáték kezdõdõtt, mert négy hét múlva itt a Karácsony. Köszöntük az ajándékot.
No comments:
Post a Comment