Blue Mountain

Vasárnap van és szép az idõ, tehát kirándulni megyünk. A Blue Mountain (kék hegység) Sydney-tòl vagy másfél órányira van, de jó rá a HEV bérletünk, hát kipróbáljuk. Korai vonattal akartunk menni, mert gyanítottuk, hogy nem leszünk egyedül a kirándulás gondolatával. Az elgondolás csak félig vált be. Felkeltünk, ügyesen megtaláltuk a vonatot is, de kiderült, hogy csak Blacktown -ig megy, onnan vonathelyettesítõ buszok kõzlekednek pályafelújítás miatt. Ez mintegy másfél órával meghozszabbította a menetidõt, mivel egy emelkedõ után felforrt a buszunk hûtòvize, és meg kellett várni, míg lehûl. Katoomba volt a célállomás, innen indul ugyanis a Lanovka, ami vízszintesen közlekedik két nagyonis függõleges sziklafal között. Ha az ember az üvegpadlón a mélybe néz, a vízesés kaszkádjait látja, ha jobbra tekint völgy van valahol alul, ha balra, akkor U alakú sziklafal. Miután átmetünk úgy döntöttünk, hogy visza is megyünk - gyalog - a vízesés mellett. Nagyon jó kis út volt, így tovább mentünk rajta a három nõvérhez, akik egy szikla. A sziklát több kilátópontról megszemléltük, majd nekiálltunk, hogy az óriás lépcsòsoron leereszkedjünk az aljába. Összességében elmondható, hogy képcsõ volt bõven. Sõt jóformán más sem volt, csak lépcsõ. De negyon szép tájakon jártunk. Láttunkmsziklát, vízesést, papagájt és terpentin fát.

A gond akkor kezdõdött, amikor a kisvonat segítségével vissza akartunk térni a sziklaperemre. A vonat megnevezés ne tévesszen meg senkit, a kocsikat drótkötél húzza fel egy 53 fokos emelkedõn egy sziklahasadékon keresztül. Röpke egy órát álltunk érte sorba. Egészen félelmetes volt a mutatvány, ahogy a vonatkocsik nyitott ketrece a majden függõleges sziklafalon felemelkedett. Nagyon kapaszkodtam, de akkor is állandóan mindjárt kiesek érzésem volt. A hosszú várakozás után gondoltuk, még belefér egy órás túra a túlsó sziklaperemen. Rosszul gondoltuk. A túra ugyan belefért, és nagyon szép sziklatúra volt, de elment az utolsó busz, ami a vonat hûlt helyéhe vitt volna vissza. Sebaj, az egyik kempingezò azonnal felajánlotta, hogy leakasztja a lakókocsit a vonóhorogról és elvisz mindket a fõ állomásra. Ezzel kezdõdött a szerencse sorozat. A busz az állomáson csak ránk vart, és máris indult. Ugyan kétszer kellett átszállni, viszont útközben nem állt meg és a vize sem forrt fel, úgyhogy gyors volt. Ennek következtében jobb benyúlással elértük a következò buszt és a vonat is egy percen belül jött. Nyolcra már otthon is voltunk.