Balra át!

Balra át!

Nagy nap a mai. Felvettük bérelt autónkat és elindultunk Canberra felé. Útközben temérdek tudományos kisérletet végeztünk. Elõször is gyakorlatban igazoltuk a PéterL elvet, miszerint az út közepét jelzõ csïk mindig a vezetõ oldalán kell legyen. Második kisérlet sorozatunk a Coriolis erõ gyakorlati hatásait vizsgálta. A Coriolis erõ az, ami miatt az örvények visszafelé forognak a déli féltekén. Ez mind semmi! A WC rigli is ellenkezõ irányba záródik, ami kritikus pillanatokban jelentõsnzavarokat okozhat. Az ablaktörlõ is ellenkezõ irányban mûködik, sõt a gombja is az ellenkezõ oldalon van. Számtalanszor töröltünk ablakot (indexelés helyett), persze kizáròlag az erõ gyakorlati hatásának alátámasztása végett. Lehet, hogy az austrál kreszben ezentúl lesz majd olyan szabály, hogy kanyarodni csak ablaktörlõvel szabad. Késõbb az ablaktörlõ mûködtetési gyakorlat igen jòl jött, amikor hatalmas trópusi esõt kaptunk. 

A Coriolis erõ, a gravitáciò és a jobboldalhoz szokott vezetés együttesen azt eredményezte, hogy az út széle periodikusan közelebb került hozzánk, mint az egészséges lett volna. Az enyhe balara konyulást a kormány jobbra huzogatásával ellensúlyoztuk, ami eleinte érdekes kígyózó mozgást eredményezett. Ahogy a nap haladt elõre a mozgásunk is egyre kiegyensúlyozottabb lett, ideje volt más kihívást keresni. Ez a GPS képében jelentkezett, pontosabban aképének lefagyásában. Ám az úttörõ nem ismer lehetetlent, az ibékán megkerestük a legközelebbi Hertz irodát ès valóságosan meg is találtuk. A harmadik készülék mûködõképes volt, azt el is vittük. 

A következõ kihívás az út maga volt. Persze úgy kell nekünk, miért nem megyünk a sztrádán. Mi azonban egy vízesést is szerettünk volna megnézni, ezért megismerkedtünk a helyi domborzati viszonyokról. A hegyen átvezetõ útról csak annyit, hogy az egyik kanyarban 15km/h volt a sebességkorlátozás. Betartottuk.

A nemzeti park, amiben a vízesés volt, egészen különleges darab. Kicsi, de tele van helyi állatnevezetességekkel, amiket mi mind nem láttunk. A kacsacsõrû emlòs éppen nyári álmát alussza, a vombat éjszakai állat, a hangyász sün meg éppen nem volt otthon. A vízesèsben az volt a meghökkentõ, hogy a patak egy nagy platón lustán folydogált, majd egyszecsak a plató függòlegesen véget ért és 87 méterrel lejjebb folytatódott. 

A nap további része is a víz jegyében telt, meg kellett állnunk akkora trópusi felhõszakadás zúdult a nyakunkba. Este hétre értünk Canberrába, ahol lakni szerettünk volna. Már a várost sem egyszerû megtalálni, mert nincsen közepe, hanem különbözõ városrészek vannak, amiket hatalmas zöldek választanak el. Körülbelül két óra hosszat ismerkedtünk a város szállodáival, minden sikerélmény nélkül, ugyanis a parlamenti ülészak miatt még a patkánylyukak is ki vannak adva. Végül sikerült egy recepcióra akkor betévednünk, amikor törölték a szobafoglalást, úgyhogy lett hol aludni. Sõt a vendéglõbe is negyedórával megelõztük a zárást, így vacsora is volt. A szállodánk resort, ami annyit tesz, hogy földszintes bungallók vannak egymás mellett. A szobánk az emeletes ágyas úttörõtábor és a franciaágyas hotelszoba érdekes kombinációja. Ha két órával hamarabb találjuk meg, biztos elmenekülök. Most viszont csodálatos dolog tele hassal a szobában blogot írni!

 Coriolanis

Blue Mountain

Vasárnap van és szép az idõ, tehát kirándulni megyünk. A Blue Mountain (kék hegység) Sydney-tòl vagy másfél órányira van, de jó rá a HEV bérletünk, hát kipróbáljuk. Korai vonattal akartunk menni, mert gyanítottuk, hogy nem leszünk egyedül a kirándulás gondolatával. Az elgondolás csak félig vált be. Felkeltünk, ügyesen megtaláltuk a vonatot is, de kiderült, hogy csak Blacktown -ig megy, onnan vonathelyettesítõ buszok kõzlekednek pályafelújítás miatt. Ez mintegy másfél órával meghozszabbította a menetidõt, mivel egy emelkedõ után felforrt a buszunk hûtòvize, és meg kellett várni, míg lehûl. Katoomba volt a célállomás, innen indul ugyanis a Lanovka, ami vízszintesen közlekedik két nagyonis függõleges sziklafal között. Ha az ember az üvegpadlón a mélybe néz, a vízesés kaszkádjait látja, ha jobbra tekint völgy van valahol alul, ha balra, akkor U alakú sziklafal. Miután átmetünk úgy döntöttünk, hogy visza is megyünk - gyalog - a vízesés mellett. Nagyon jó kis út volt, így tovább mentünk rajta a három nõvérhez, akik egy szikla. A sziklát több kilátópontról megszemléltük, majd nekiálltunk, hogy az óriás lépcsòsoron leereszkedjünk az aljába. Összességében elmondható, hogy képcsõ volt bõven. Sõt jóformán más sem volt, csak lépcsõ. De negyon szép tájakon jártunk. Láttunkmsziklát, vízesést, papagájt és terpentin fát.

A gond akkor kezdõdött, amikor a kisvonat segítségével vissza akartunk térni a sziklaperemre. A vonat megnevezés ne tévesszen meg senkit, a kocsikat drótkötél húzza fel egy 53 fokos emelkedõn egy sziklahasadékon keresztül. Röpke egy órát álltunk érte sorba. Egészen félelmetes volt a mutatvány, ahogy a vonatkocsik nyitott ketrece a majden függõleges sziklafalon felemelkedett. Nagyon kapaszkodtam, de akkor is állandóan mindjárt kiesek érzésem volt. A hosszú várakozás után gondoltuk, még belefér egy órás túra a túlsó sziklaperemen. Rosszul gondoltuk. A túra ugyan belefért, és nagyon szép sziklatúra volt, de elment az utolsó busz, ami a vonat hûlt helyéhe vitt volna vissza. Sebaj, az egyik kempingezò azonnal felajánlotta, hogy leakasztja a lakókocsit a vonóhorogról és elvisz mindket a fõ állomásra. Ezzel kezdõdött a szerencse sorozat. A busz az állomáson csak ránk vart, és máris indult. Ugyan kétszer kellett átszállni, viszont útközben nem állt meg és a vize sem forrt fel, úgyhogy gyors volt. Ennek következtében jobb benyúlással elértük a következò buszt és a vonat is egy percen belül jött. Nyolcra már otthon is voltunk.

Minden, ami a tenger mellett van

A napot tenger közeli dolgoknak szenteltük, úgymint tengerészeti múzeum, Cook kapitány hajója, halpiac ès végül, de egyáltalán nem utolsó sorban hangverseny a tenger partján álló Sydney Operában. A tengerészeti múzeumnak fõleg a szabadtéri része èrdekelt bennünket, a különféle hajók. Az odamenet során megtaláltuk Sydney egyetelen villamos vonalát is. Persze van több kötöttpályàs közlekedési eszközük, de azok monorail, cityrail, illetve suburb train nevekre hallgatnak. A mienk viszont igazi tram (villamos) volt. Néha ment föld alatt is, de többnyire egy neki készített völgyben közlekedett. 

A múzeumban elòször felmentünk a világító toronyba, ahol összefutottunk a mikulással, aki szintén a vizet kémlelte. A torony határozottan egyirányú közlekedést tett csak lehetõvé, azt is csak kézzel lábbal kapaszkodva. Viszont a veteránok, akik a toronyfelügyeletnél önkénteskedtek, hangosbeszélõn lekiabáltak egymásnak, hogy most éppen merre megy a forgalom. Füllel hallhatóan nagyon élvezték. Következõ megállónk Cook hajójának hû mása volt, legalábbis a fedélzetközig, mert az alsó rakodótérbe kerültek mindazon dolgok, amiket a mai tengerészeti elõírások megkövetelnek (pl. wc, vészmotor). Erre azért volt szükség, mert a vitorlás még most is közlekedik, kétszer is megtette màr az utat Angliából Ausztráliába, és idén meg is kerülte a kontinenst. Mindenesetre sok kifejezés, amit kedvenc tengerész történeteimben olvastam hirtelen értelmet kapott. Az is biztos, hogy nem lettem volna tengerész. Sem tengeralttjárós, pedig az itteni tengeralattjárót még a hatvanas években használták, tehát elég modernnek számít. Az ágyakon még Gnagyi sem tudna kinyújtózni, a kerek közlekedõ nyílásokon pedig nekem is nehézséget okozott az átkelés. A tengeralattjáró mellett egy vámpír osztályú torpedóromboló horgonyzott, mellette pedig egy vietnámi dzsunka, amivel a tulajdonosa 6500 tengeri mérföldet tett meg, hogy a családját Ausztráliába csempéssze. 

Ennyi hajónézés közben alaposan megéheztünk, úgyhogy irány a halpiac. Villamossal természetesen. A halpiacot az utitársaink ajánlották, mint friss és olcsó homár lelõhelyet. Halban nem is volt hiány. A rendszer az volt, hogy volt egy aukciós csarnok, ahova közönséges halandó nem léphetett, meg volt a halpiac maga, ahol számtalan boltban számtalan féle rákot, halat, osztrigát és kagylót árultak. Minden boltban volt egy grill pult is, ahol mindezeket megsütötték, megfõzték, nekünk csak választani kellett. Nem volt egyszerû eset. Végül egy kombinált homár-osztriga-tengeri herkenytû tálat ettünk. A pucolás körül akadt némi kihívás, de gyòztünk!

A késõi ebéd után a Chinatown-on keresztül elsétáltunk a hazavezetõ HEV-ig, és haza mentünk felkészülni az estére. Ugyanis este a Sydney Operába voltunk hivatalosak egy Rachmanyinov/ Csajkovszkij koncertre, amit a Sydney Symphonic Orchestra játszott Ashkenazy vezényletével. Csodálatos élmény volt. A hangversenyterem belülrõl harang alakúnak van kiképezve, minden egyes részlete az akusztikát hivatott a legtökéletesebbé tenni. Sikerült! A zenének gyönyörû telt hangzása volt, a hangszerszólamok kiegyensúlyozottak, a muzsikusok profik. Volt egy rész, ahol az orgona is megszólalt a zenekar részeként, egészen különleges volt. A terem hatalmas volt, és tömve volt. Az öltözékek nagyon vegyesek voltak, az estélyi ruhától a tréningfelsòig. Mi konzervetívak voltunk, bár igencsak csodálkozott volna a tolvaj, ha belenéz az alkalmi retikülömbe, ahol a váltócipõ lakott. Szép ugyanis a magassarkú cipõ, de csak ha nem kell benne menni. Ezzel a nehézséggel eléggé egyedül voltam, a többség tíz centinél magasabb sarkakban és három centis talpakon vonult.  Hacsaknem mezitláb, mert ilyen is volt bõven. 

Amint kiléptünk a koncert terembõl, a kikötòhíd fölött hatalmas tüzijáték kezdõdõtt, mert négy hét múlva itt a Karácsony. Köszöntük az ajándékot.

A tàrsaság

 Mielõtt elfelejtem szeretnék néhány szót szólni az utastársakról. Megérdemik, nekik is volt szerepük abban, hogy ennyire élveztük a hajóutat. A hajó utazóközönsége alapvetõen nyugdíjasokból tevõdött össze. Asztaltársaságunk jól összeszokott, vidám társaság. Az angol házaspár férfi tagja trombitás és iskola igazgatóként ment nyugdíjba. A felesége titkárnõ volt, nyolc éve ismerkedtek össze egy házasságközvetítõ cégen keresztül, miután mindketten elvesztették a párjukat. Most éppen nászútra jöttek, amit gyermek és unoka látogatással kötnek egybe Új Zélandon. A fiatalabbik ausztrál házaspár fiú tagja a légierõnél szolgált, mérnökként. repülõgép motorokkal és radarral foglalkozott. A feleség otthon van, két házukat gondozza. A másik házaspár idõsebb, számítástechnikusként ment a férfi nyugdíjba. A felesége tipikus htb, de nagyon helyes. Szélesebb körû társaságunkhoz tartozik még egy Miami rendõr házaspár, mindketten chief rendofkozatig jutottak, ami igen magas. Otthon most megy a tv-ben A fõnök címen egy sorozat egy amerikai nõi rendõr chief-rõl, a mi ismerõsünk sem kevésbé határozott. Különösen a feleség nagyon edzett, pályafutása során rendszeresen fegyverrel hajkurászta a bûnözõket. Kicsit irigykedek, mert fel tud venni 12cm magas sarkú cipõt is és jól is áll neki. A férje inkább kábítószerrel illetve a rendõr szakszervezettel volt elfoglalva. Másik kendvenc ismerõsünk egy alaszkai házaspár, a férj matematikus féle, természetesen õ is a hadseregnél, a feleség pedig asztronómiai pletykákról üzemeltet weboldalt. Ezen kívül òk vezetik Junoban a planetáriumot. 

A hajón csak a személyzetben vannak magyarok, összesen négyen. Az utasok közül sokan több egymás utáni útra is befizettek, van aki négy hónapig nem száll le a hajóról. Rengeteg kövér ember van itt és sokan közlekednek tolószékkel, de ez itt teljesen bevett szokás és minden ennek megfelelõen van kialakítva. Napkõzben, amikor tengeren vagyunk mindenféle elõadást lehet hallgatni, ma például a közel-keleti helyzetrõl volt egy egész jó darab. Utána a szakácsok versenye következett a színpadon, majd a személyzet között lévõ amatör tehetségek bemutatója. A hajó más pontjain eközben zenei trivia (kitalálós), ékszer bemutató és diétás tanácsadás volt. Ennivalót a délelõtt folyamán, a vendéglõkön kívül még nyolc helyen szolgálnak fel, nehogy valaki reggeli és ebéd között éhen haljon. Délután is hasonló a helyzet. A lehetõségekhez képest mi kifejezetten aszkéta életet élünk, de még így sem eléggé. 

Sok aszórakoztató müsor, acapella együttes, gitáros, dzsessz zongorista, vonósnégyes, zsonglõr, hasbeszélõ és még sokan mások. Az esti varieté tánckara elég jó, az énekesei azonban gyengék. Azért többnyire meghallgatjuk õket. A hajón egyszerre telik gyorsan és lassan az idõ.

Manly scenic walk

Manly egy volt benszülött település, majd nyaralóhely, jelenleg városrész az öböl óceánhoz közeli részén. Scenic annyit tesz, mint látványos, a walk pedig azt a tíz kilométeres parti turista utat jelenti, amin végigsétálltunk. 

Mivel reggel szép idõ volt, elhatároztuk, hogy kommppal átmegyünk Manly-ba és megnézzük mi van ott. A komp kb. olyan itt, mint a villamos, fél óránként közlekedik (körülbelül ennyit is megy) és fõleg munkába járásra használják. Manly nyugalmas, üdülõ övezetnek kinézõ hely, gyõnyõrû házakkal és sok homokos tengerparttal. Van itt akvárium és állatkert is. Van továbbá nemzeti park, ahol sok-sok kilométert lehet sétálni. Mi a leghosszabb és leglátványosabbnak mondott sétát választottuk ki. A kikötõbõl indultunk, a házak tövében, a tengerpRti sziklák tetején. A tenger a sziklákat gödröcskésre mosta, nagyon érdekes alakzatok jöttek létre. A túlsó oldalon pedig megmaradtak a magas sziklák, hatalmas hullámokkal. Az út az öböl mentén vezetett tovább, hol a parti fövenyen, hol a sziklák között. Néha felvitt az utcára is, de csak azért, hogy dagály idején is végig lehessen menni a sétaúton. Mivel itt tavasz vége van, rengeteg virágot láttunk és finom illatok között vezetett az utunk. 

A kövekezõ öblön középtájt vágtunk át, nyilván, hogy legyen bush walking, azaz ártéri erdõ élményünk is. Kiépített út nélkül nem szeretnék arra járni. Utunk felvitt a hegy tetejére, ahonnan páratlan kilátás nyílt mindkét öbölre, majd leereszkedtünk az egyik beach-re. A homokos part gyönyörû -de nem cipõben. Egy élménnyel és néhány maréknyi homokkal gazdagabban értük el újra a civilizációt, hogy buszra ülve visszajussunk a belvárosba.

Sydney Tower Eye

A torony 304 méter magas és egy bevásárlóközpont közepébõl emelkedik. El is tévedtünk néhányszor, mire megtaláltuk, hogy hol kell jegyet venni. Mi konzervatívak vagyunk, ezért a belsõ toronyba vettük a jegyet, de speciális védõruhában, kötél biztosítással van a torony tetején szabadtéri séta is. Természetesen körbe lehet látni a fél várost és az egész tengeröblöt, ki az óceánig. Sydney azért tudott ilyen jelentõssé válni, mert a tengeröble nagyon mély és nagyonnszabdalt, így azután védett és védhetõ. Ahol horgonyoztunk, az majdnem negyven kilométerre volt az öböl bejáratától, és kisebb hajóval még bõven lehetett volna beljebb menni. 

A toronyban megvártuk, míg lemegy a nap, hogy a kivilágított várost is megnézhessük. Nem is csalódtunk. Bár a naplementébõl nem láttunk sokat, mert felhõs idõ volt, a kivilágított mûemlékek és a nyüzsgò belváros megérték a várakozást. Na meg a csúcsforgalmat felülrõl látni sem volt semmi!

Sydney

Partra szálltunk! Ott hagytuk a kényelmes hajót, a bejáratott társaságot és beköltöztünk a piros lámpás negyedbe. Merthogy szerettünk volna a szobában fõzéai lehetõséget, meg ne is legyen drága és ne is legyen messze. Egyenlõre nagyon élvezzük. Városnegyedünkben több szinten zajlik az élet, de nem zavarjuk egymást. A vendéglõben, ahol ma kora este kiváló steak-et ettünk tegnap késõ este transzvesztitakkat láttunk. Az utcán, ahol napközben rengeteg turista van, este megjelennek a lengén öltözött profik is, a turisták persze maadnak. 

Az idõjárás egyenlõre nem negyon kedvez nekünk, az évszaknál hidegebb az idõ és borús az égbolt. Igy azután a belváros röpke körüljárása után inkább az opera épületét néztük meg belülrõl.

Elõzõ nap délben kötött ki a hajó a haditengerészet dokkjában, mert ott volt hely. Így azután az ötven méteres mólón busz fuvarozott végig, mert civil ugye a katonai területre nem teheti a lábát. Az este folyamán azután hajónk átállt a kereskedelmi hajó kikötõbe, éppen szemben az operával. A kabinunk jó oldalra nézett, így bõven készült kép a kikötésrõl és az esti kivilágításról is. Vacsorára a vendéglõ, külön nekünk rockefeller módra készített osztrigával kedveskedett. Szerintem meg is érdemeltük, mi coltunk a hajón a legjobb asztaltársaság.

Sydney belvárosa zsúffolt, tele van élettel, tele van üzletekkel és minden nagyon drága. Jól mutat a nyári árleszállítás felirat a Kellemes Karácsonyt mellett. A régi épületek elõlapját gondosan megóvták, így a modern városbelsõnek maradt egy archaikus jellege. A belvárosban egysínû vasút közlekedik az emberek feje felett, hangyányit modernebb, mint Chicago-ban. Az épületek több emelet mélybe mennek és a föld alatt a többségük össze van kötve. Persze magasba is mennek, a Sydney Tower Eye csk négy méterrel magasabb, mint a mellette levõ felhõkarcoló. Megnéztük a városházát, a kórhàzat, a botanikus kertet, a parlamentet és minden egyebet, ami az utunkba került.

Auckland második nap

A második aucklandi napon napsütésre ébredtünk, bár erõs volt a szél. Továbbra is a belvárosban horgonyoztunk, úgyhogy a legközelebbi internet caffee csak pár lépésnyire volt, így gyorsan feltettünk néhány fényképet. Mire kijöttünk váratlan meglepetésként zápor zúdukt a nyakunkba, így a fõ utca felévettük az irányt, ahol rengeteg árkád van. 

A múzeum felé igyekeztünk, de betévedtünk az egyetem területére és egy órába került, mire sikerült kijutni belòle és átjutni a soksávos városi autópálya túloldalára. Igaz, hogy láttunk közben érdekes épületeket, és izelítõt kaptunk a városi parkokból is. A múzeum a legnagyobb park közepén áll. Rengeteg szökõkút, egzotikus növények, rózsakert, télikert üvegházakkal és orchideákkal. A múzeum elõl szép kilátás nyílik a városra. Az épületben óceániai kiállítás kapott helyet, maori hadi kajakkal, rémséges álarcokkal és rengeteg fegyverrel. Érdekes volt, hogy mennyi különféle, bár hasonló, kultúra él itt a "közeli" szigeteken. Az emeleten a vulkánok mûködését tanulmányozhattuk, és megnéztük Hillary bakancsát, csákányát és egyéb szerelését, amivel elsõként megmászta a Mt. Everestet. Megállapítottuk, hogy a mi mostani szerelésünk jobb. Sõt, el nem tudom képzelni hogyan tudott túlélni ekkora magasságot és hideget abban a ruházatban. Az is újdonság volt számomra, hogy Hillary kiwi volt.

Délután felültünk a katamarára és átmentünk az öböl túloldalára, Devonport-ba. Viktoriánus stílusú utcák, semmi különös. Sokan laknak ott és járnak hajóval és biciklivel dolgozni. Hazajövet fagyiztunk egyet, az árakat jól jellemzi, hogy a két gombóc majdnem hét dollárba került. 

Mivel kicsit átfagytunk a délutánt egy Frech kiss fantázianevû kávéval dobtuk fel, amiben jó adag konyak és Grand Marinier is van. 

Víz alatti vulkán

VULKÁN

Egy  reggel arra ébredtünk (vagy legalábbis a reggeli utáni henyélésbõl arra riadtunk), hogy a kapitány felhívta a figyelmünket, amit a vízben látunk az nem közönséges kosz, hanem egy vízalatti vulkánkitörés eredménye. A vulkán kb háromezer méterrel a tenger szintje alatt tört ki és mi mintegy másfél órával késõbb hajóztunk a tett színhelyén. Addigra már csak egy vékony ámde nagy átmérõjû törmelékgyûrût és némi szórt törmeléket lehetett látni a felszínen. Nekünk így is nagyon tetszett. Na és mennyi az esélye annak, hogy épp akkor hajózz a föld egy bizonyos pontján, amikor ott vulkánkitörés van folyamatban?

Auckland

Elsõ napon esett a esõ,de ennek ellenére nagyon kellemes városnézést tartottunk. A hajoó a beváros közepén állt meg, úgyhogy minden séta távolságban van. Van néhány koloniális stílusú épületük, pêldául a kompkikötõ épülete, amire a kabinerkélyrõl rálàtunk. Ez is nagyon szép rendezett város, mindenki kedves, mosolygós. Újzéland eléggé drága, sõt mondhatni nagyon drága. Egy literes víz például majdnem négy dollár. A hegymászó ruházat ára is mindig három számjeggyek kezdõdik.. Viszont van itt minden, amit a turista álmodni képes. 

Kikértük egy itteni barátunk véleményét, hogy miben kell hegyet mászni és megtudtuk, hogy igazi turista csakis gyapjú dolgokban mászik hegyet (értsd gyapjú alsónadrág, pòlò, zokni, kesztyû, nadrág, sapka), azon belül is, merino ice breaker az a minõség, amit venni szeretnénk. Megtettük. A másik kirakatban lévò estélyi ruha olcsóbb lett volna. Az eladó azt mondta, hogy ezek a felsõk hidegek, melegek, mikor mi kell, nem izzadunk bele és egyáltalán nem lesz szguk, még akkor sem, ha több napig hordják õket. Majd beszámolok a teszt eredményekrõl. Az elsõ teszt mindenesetre a a mosás teszt lesz, nagyon remélem, hogy a méretük nem fog változni (az eladó ezt ígérte). Ja, és még azt is megtanultuk, hogy bár ez a minõségû gyapjú kizárt, hogy szúrjon, más gyapjú esetén ha ilyen probléma van, farmernadrággal kell együtt mosni, mert az valahogy mosás közben szétdörgöli a gyapjú rostokat. Mégegy dolog, a pólóingeinkrõl azt is tudjuk, hogy konkrétan melyik juh adta az alapanyagot, csak rá kell menni a weboldalra és beütni a ruhán lévõ számot.

Most éppen a muzeum felé tartunk barátságos napsütésben, folyt. Köv.

Hobbitfalva

Hobbiton

Hobbitfalva a legszebb település, amit eddig láttunk. Hajnalban kikotottunk Tauranga-ban egy kisebb vulkán mellett egy védett tengeröbölben. Picit több, mint fél napunk volt arra, hogy valamit megnézzünk. Maga a város pici, nagyon szép fekvésû és egészen pontosan hat darab mûemléki háza van. Hobbiton egy órányira található a kikötõtõl. Egy kibusszal mentünk oda, az idegenveyetõnk tanárember volt, aki mindenfélérõl mesélt és nagyon büszke volt az országára. 

A forgatás helyszíne ùgy került kiválasztásra, hogy egyszer korábban vonatozott erre a rendezò és nagyon mesebelinek találta a szegdelt terepet. Az is. Amikor a filmet elhatározták visszajött a farm tulajdonosához, és két vagy három évre úgy bérelte ki a terepet, hogy senki be nem léphetett, az ott lakó család sem készíthetett fotót, és egyáltalán mindent nagyon titokban kellett tartaniuk. A fõ kiválasztási szempont az volt, hogy legyen egy dimbes-dombos terület, egy nagy jellegzetes fával és mögötte tóval, ahol Frodó a születésnapját ünnepelte. A forgatás befejeztével elkezdtek mindent lebontani, de váratlanul kitört az esõs évszak és fél évre abba kellett hagyni a munkát. Addigra pedig a helyiek rájöttek, hogy milyen remek turista látványosság lehetne ez a hely. Így aláírtak egy szerzõdést, hogy a film bemutatásáig nem csinálnak semmit, de utána az egész Hobbitfalva újjáépül, sõt kibõvül egy kocsmával, ahová a turisták betérhetnek. A hobbitlakásokat minden részletet figyelembe véve csinálták meg és gyönyörûen beleillenek a tájba. Mindegyik elõtt veteményes és virágoskert van. Mi a tavasz közepén jártunk erre, úgyhogy minden virágba borult. Igazán mesebeli volt a tájék és egyáltalán nem hatott mûnek.

Visszafelé betértünk egy mézboltba, különféle mézeket és mézes fagyit kóstolni. Nagyon finomak. Nagyjából egyik növényrõl sem tudtuk, hogy milyen, mindenesetre nagyon mások, mint otthon. Tauranga belvárosán is keresztül autóztunk, a kisbuszból megtekintettük az összes nevezetességet. A maorik kicsit kevesebb, mint ezer éve települtek le a szigetre, a többiek, úgy kétszáz éve jöttek. Mi most csak fél napra jöttünk, de egyszer még visszatérünk ide, egy másik hajóval.

Napfogyatkozás

Napfogyatkozás

A hajó reggel beállt a 176*32'K és 31*40'D pozícióra. A first contact, amikor a hold árnyéka elõször hozzáér a naphoz, 9:10- kor következett be (nagyon tisztességesen reggeli után) . A teljes napfogyatkozás 10:20- kor kezdòdött és 3 percig tartott. A holdárnyék véglegesen  11:41-kor távozott a nap elõl. Kaptunk egy nagyon fekete szemüveget, csak azzal szabadott a napot bámulni, kivéve a teljes napfogyatkozás idejét, amikor csak a napkorona látszott és azt szabad szemmel is meg szabadott figyelni. 

Nagyon figyeltem, de nem tudtam elkapni azt a pillanatot, amikor beállt a teljesség és a holdszerû napkorongból korona lett. Mindenesetre a korona nagyon szép látvány még akkor is, ha a felét sem látjuk annak, amit mûszerekkel láthatóvá tudnak tenni. Nekem a legnagyobb élmlny a diamond ring, gyémánt gyûrû effektus volt. Abban a pillanatban, amikor a teljes napfogyatkozás véget ér és a nap elkezd kimászni a holdárnyék mögül (több, mint egy óra kellett neki, hogy teljesen megtegye) még sötèt van és látszik a korona, de van már egy fényes pont, a nap elsò darabkája, ez a gyémánt a gyûrûben. 

Érdekes volt, hogy a beárnyékolódás alatt nem egyenletesen lett egyre sötétebb, hanem hirtelen, a teljes napfogyatkozás bekövetkeztekor sötétült csak el minden. A hõmérséklet legalább tíz fokot esett, kicsit vacogtunk az élmény hatása alatt. Pár perc alatt azonban minden visszatért a rendes mederbe és a napon a holdárnyékot ismét csak a nagyon fekete szemüvegen át lehetett látni. 

A hajón utazott kb kétszáz megszállott, akik minden évben elmennek az éppen esedékes napfogyatkozás színhelyére. Hatalmas fotoállványokkal, kompjuter vezérelt gépekkel és rengeteg egyéb kütyüvel vannak felszerelve, mindent tudnak és mindent megbeszélnek. A napfogyatkozás vadászat úgy tûnik komoly iparággá nõtte ki magát. Mi meg csak egyszerûen ültünk a fedélzeten és bámultunk. Azért így is hatalmas élmény. 2017-ben az USA-n megy keresztül egy napfogyatkozás, úgyhogy kezdhetünk készülni az útra.

Nagy szerencsénk volt, mert az ég ugyan nem volt teljesen felhõtlen, de a teljes napfogyatkozást semmi nem zavarta, az elsõ felhõ tíz perccel késòbb kúszott csak a nap elé és nem maradt sokáig. 

A napfogyatkozás alkalmából homárt ebédeltünk.

Az elveszett nap

Idén nálunk elmaradt a november 11-e. szombat után  egyenesen hétfõ következett. Áthajóztunk ugyanis a dátum vonalon, így nemcsak egy órával, hanem egy nappal is elõrébb kellett állítani az óránkat. Persze az idõt majd visszanyerjük (vagy inkább elveszítjük) a hazaúton, de a mi életünkben már soha nem lesz 2012 november 11 . Ràadàsul pont Márton nap! Boldog névnapot az érintettnek! 

Nem igazán szerencsés, hogy pont ezt a napot ugrottuk át, mert az USA-ban ezen a napon emlékeznek meg a hõsökrõl ês a veteránokról. Angliában is ez a nap az emlékezés napja. Sokan hordanak ma a hajón pipacs kokárdát a hòsök emlékére. Én csak egy hõst ismerek, akire emlékezni szeretnék, John Foley volt kollégámat és mentoromat, aki harcolt Vietnámban, megváltoztatta a budapesti iroda életét, két éve meghalt rákban, és most Arlingtonban nyugszik, hasonlók között. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ismerhettem õt

Pago Pago

Pago pago (ejtsd pango pango) US Samoa fõvárosa, vagy inkább fõfaluja. Az egész szigeten mintegy 60000 ember lakik. Mivel az egyenlítõn van, mindennap sok trópusi zápor áztatja, ami sok zöld növényt és ázott turistákat eredményez. A part mentén egy darabig vezet út, ezen végigmentünk egy özönvíz elõtti, nagyon hangulatos buszon. Megnéztük a partot, a sziklákat, a helyi vendéglõt és az élelmiszer boltot. Egyéb nézni való nincs. Elindultunk hat wifi vadaszatra. A hajón ugyanis nagyon megbizhatatlan a net, wifi meg egyáltalán nincs, csak elméletben. Néha sikerül az e-mailt megnézni, de komolyabb dolgokat, úgymint a hírek megnézése egy weboldalon, blog feltöltése és hasonlók nem lehet csinálni. Talán majd Fijin.

Fiji

Fiji mèg annyi szót sem érdemel, mint Pago Pago. Lehet, hogy ha nem fél napot töltünk ott, akkor eljutunk Suva szebb részeibe, de így maradt az indiai negyed a kikötõ mellett. Koszos volt, összevissza, és az esõ is esett. Igaz, hogy az emberek viszont sokkal jobban öltözöttek voltak és rengeteg bolt volt mindenfelé.

Tengeren

Már öt napja vagyunk tengeren és még mindig nem untuk meg. Az elsõ izgalmas  kérdés a reggeli. Mehetünk az önkiszolgáló étterembe, ahol a legnagyobb a választék, de tálcás rendszer van, a Blue étterembe, ahol menübõl választ az ember és ültetett reggeli van, valamint az Olympic étterembe, ahol egy kis büfé reggeli várja a kiválasztottakat, akik nincsenek sokan. Végül is mi az utóbbi kettõ kombinációjára szoktunk rá, mert a Blue az egyetlen hely, ahol rendes müzlit lehet kapni, viszont az Olympics az egyetlen hely, ahol eszpresszót is fõznek nemcsak híg amerikai kávét. Rengeteg ismerõsünk van, úgyhogy a reggeli sokáig tart. 

Napközben mindenféle program közül lehet válogatni, mi általában kihagyjuk az amerikaiak által nagyon kedvel trivia játékokat, és az elõadásokra korlátozzuk magunkat. Hallottunk nagyon jót arról, hogy mit csinálnak a csillagászok és nagyon rosszat arról, hogy miért megy az örvény az ellenkezõ irányba a déli féltekén. Elmentünk borkóstolni is, de attól nem estünk hasra. Elõttünk áll még némi tánc tanulás és táncolás. Az ebéd salátáért az önkiszolgáló étteremben szoktunk megkûzdeni. Elképesztõ, hogy némelyek mennyit esznek és milyen körméretekre tesznek szert. A hajón vannak boltok, ahol elõbb-utóbb mindenki vesz valamit, lehet különféle színpad mögötti túrákra menni, hogy kilessük a konyha, a hajóvezetés, stb. titkait, de mi ehelyett inkább a tornatermet választjuk. Az elsõ napokban alig lehetett beférni, de most már jó a helyzet, bár még mindig sokan vannak, akik ücsörögnek a gépen ahelyett, hogy tornásznának. Mi persze komolyan vesszük a dolgot, mert szeretnénk jó kondivan lenni, amikor az Új Zélandi hegyeket másszuk. 

Torna után a fedélzetre sietünk, nem annyira úszni, mint inkább bugyborogni. Nincs is kellemesebb, mint pezsgõfürdõben lazulni a trópusi nap alatt. A kellemességek innentõl csak fokozódnak. A naplementét általában az üvegfalú Cosmos bárból szoktuk nézni, ahol a Captain Club jóvoltából ingyen koktélokat szolgálnak fel az élmény teljesebbé tétele végett. Kialakult társaságunk van már a naplemente nézésre. Érdekes volt velük a választásokat is végigbeszélni. A vacsorázni az "egészséges" étterembe járunk, ahol az adag kisebb és lényegesen több az zöldség köret. Azért itt is el lehetne jutni hat fogásig ha akarnánk, de nem akarjuk. Viszont mindig nagy asztalhoz ülünk, általában ugyanazokkal az amerikai, ausztrál és angol házaspárral és eddig még mindig találtunk új és érdekes beszélgetni valót. Az este szokásosan a színházban végzõdik, hol zsonglõrrel, hol énekessel, hol musical-lel. 

Azután leszáll az éj és az ébrenmaradottak jutalma az, hogy esetleg pár percre sikerül feljutniuk a netre. Merthogy az internet kétségkívül a hajó gyenge pontja. Sok a felhasználó, kevés a licensz és nem mindig látszik a szatellit, így a tenger közepérõl. Szó szerint semmi nincs körülöttünk, hajóval is összesen eggyel találkoztunk. Lehet, hogy pár hét után megunnánk a henye életet, de egyenlòre nagyon élvezzük.

Big Island

Hawaii a legnagyobb szigete a Big Island közel 100 mérföld átmérõjû. A közepén egy aktiv vulkán található, ami nemzeti park is egyben. Béreltünk hát egy autót és arra vettük az irányt. A vulkán lávatava éjjel vöröses színben tündököl, mi csak a füstjét láttuk és a szagát élveztük. A turista utak egy része is le volt zárva a levegõ magas kéndioxid tartalma miatt. Azért tettünk egy nagyon érdekes hat kilométeres túrát a régi kráteren keresztül. Volt benne esõerdõ éppúgy, mint lávamezõ, sõt egy láva alaguton is átkeltünk. Sajnos a benszülött rajzok megnézésére már nem jutott idõnk, ehelyett közelebb mentünk a fõ kráterhez. Az egyik kilátópont le volt zárva a magas mérges gáz tartalom  miatt, a ranger is védõmaszkban sétált. A másik kilátóponthoz ki tudtunk sétálni, büdös és látványos volt a kráter. 

Mivel még volt egy rövid idõ hajó indulásig elmentünk vizesést nézni egy másik parkba. Az Akaka vízesés 135m magas és gyönyörû esõerdõben van. Nagy szerencsénk volt, hogy nem esett az esõ,  pedig ezen a szigeten az év kétharmadában esik. Ami elég furcsa, mert a pár tucat mérföldre lévõ Oahu szigete (Honolulu) a napsütéses óráinak nagy számáról híres. Mindenesetre jót gyalogoltunk és szépeket láttunk. Sötétedés után a hajóról láttuk, amint a távoli vulkán teteje vörösen izzik.

Behajózás

A behajózás napja jól kezdõdött. Találtunk a szobánkban vasalót, így immár nem volt akadálya a szárított ruha ránctalanításának. Sajnos. A 37 . Emeletrõl gyalog sétáltunk le a másosikon lévõ mosodába, mert reggelre mindkét lift elromlott. Kezdtünk is aggódni, hogy hogyan fogunk lejönni a böröndökkel. A mosoda olyan, mint Amerikában mindenütt, 25 centes érméket gyûjtünk napok óta, hogy legyen mivel megetetni. A mosás fél óra alatt lemegy, de nem mos túl szépen. A szárítás egy bõ reggelinyi idõt vett igénybe, elvégre a ráncokat alaposan bele kell, szárítani, hogy utána legyen mit kivasalni. A mosás - vasalás fáradalmait legjobb a tengerben kiheverni, különösen, ha olyan csodálatos beach  van mellettünk, mint a Waikiki beach. Megkóstoltuk a helyi termést kávéból, nem volt rossz.

 A behajózáskor hosszú sor állt a csomag leadáshoz, amit mi szépen magyaroasn megkerültünk és felgurigáztuk a csomagjainkat magunk. Így nemcsk, hogy ki tudtunk gyorsan pakolni, de maradt idõnk a szobánkba bekészített pezsgõ megkóstolására is. Megvettük az internet idõt is, de olyan lassú a net, hogy eldöntöttük a hajóút alatt csak szöveget teszünk föl, a képeket majd utólag beletesszük, ha kiszálltunk. Végül búcsút mondtunk a napsütötte partnak és elindultunk. Eszembe jutott egy régebbi vállalati szolgen: we should put clear blue water between us and the competition. Ezt most neliálltunk szó szerint megvalósítani: tiszta, kék víz lesz közöttünk és mindenki más között.

Belvárosi séta

Honolulu belvárosa pont olyan, mint az összes többi része, modern felhőkarcolók, üzletek, parkok. Van egy Capital District, kormányzati negyed, itt található az a néhány régi emlék, ami fennmaradt. Mivel Honolulu csak 1845-től főváros, ezek sem túl régiek. Van egy királyi palota, amit vagy tíz évig használtak, mielőtt kitört a köztársaság. Mindenesetre nagyon büszkék arra, hogy ők az egyetlen állam az Egyesült Államokban, ahol királyság volt. A palotával kapcsolatban a legérdekesebb dolog, hogy villany világítással és vízöblítéses wc-vel építették akkor, amikor ilyen még sem a Buckingham palotában sem a Fehérházban nem volt.

Palotanézést követően elsétáltunk a botanikus kertbe, ami igen pici, de legalább a város közepén van. Azért találtunk benne szép dolgokat. Visszafelé útba ejtettük China town-t, majd a hűs habokba vetettük magunkat.

Diamond head és Waikiki beach

Az idő szépen telik és mi is nyaralósra vettük a figurát. Azért, hogy a mozgás ne maradjon teljesen el, elhatároztuk, hogy felmegyünk a Diamond Head kráterbe. A kráter a városban található, busz visz a pereméig, ahonnan alagúton át sétálunk be a kráter belsejébe. Az alagutat, miként a túraösvényt is a katonaság csináltatta, mert az első világháborúban itt tüzérségi ütegeket állomásoztattak. Most is van még katonai terület a kráteren belül. A lényeg azonban az, hogy másfél kilométerrel, kétszáz lépcsővel a besétálás után az ember felér a kráter peremére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az egész szigetre.

A fárasztó séta után lementünk a partra. Útközben megtekintettük Waikiki központját. Főleg a piac nevezetességeit élveztük, a helyi kifőzdében vettünk egy kis homárt, mert enni azért csak kell. A beach egészen különleges. Alig van hullám (a szörfösök egy picit odébb vannak ahol viszont óriási hullámok teremnek), homokos, lagunás meg amit csak el lehet épzelni.Úszásra, olvasásra, naplemente nézésre pont jó.

Több olvasónk kérésére ideillesztek még egy sorozat kilátást a szobánkból, ami háromszögletű és a harminchetedik emeleten található.