Wednesday, October 31, 2012

Pearl Harbour

Pearl Harbour megtekintése 5o dollárjába kerül a turistának. A múzeum négy részből áll, a Bowfin tengeralattjáró, a Missouri csatahajó, a repülő múzeum és az Arizóna emlékmű. Földrajzilag pedig Honolulu egyik külvrosában a tengerpart, egy sziget, és a tengeröböl maga.

 Mi a tengeralattjáróval kezdtük, amelybe be lehetett menni. Az audiovezetés mindegyik helyen elmondta, hogy mit kell róla tudni. például azt, hogy a tengeralattjáró a tenger alatt akkumulátort használ, amivel vagy egy óra hosszat tud teljes sebességgel rohanni, vagy kb. egy napig ólálkodni. Az élethűség kedvéért egykori kapitányok, legénzség mondják el nekünk a szükséges felvilágosítást. A tengeralattjáró ugyan nagy, de a hely rettentő pici. Az ágyról még én is lelógtam volna, nemhogy egy fiú és az ajtók helyett lukakon át jut el az ember a hajó különböző részeibe. tengeralattjárózni nem lehetett egy életbiztosítás, ha észrevették őket, általában ki is tudták lőni.  

A Missouri csatahajó arról híres, hogy őt küldték Japánba a háború végén és így a feltétel nélküli megadást a fedélzetén írták alá. Furcsa volt olvasni egy olyan dokumetumot, amelynek az a címe, hogy feltétel nélküli megadás. A hadihajónak rengeteg érdekes része volt, sokféle fegyverzete, sokféle irányító szerkezete, a többi része meg mint egy rossz kollégium menzával. A látogatók között voltak veteránok is. Sok nyugdíjas matróz ma önkéntes teremőrként és információforrásként működik.

A repülő múzeum egyben műhely is, ahol a repülőket restaurálják. Sok olyen gépet láttunk, amelynek hallottam a nevét, de nem sokat tudtam róluk. Péter persze csak ránézett a gépekre és már mondta is.
Az emlékmű megnézése előtt egy filmet vetítettek Pearl Harbour-ról. Én eddig nem is tudtam, hogy mennyi hadászati baklövés tette lehetővé azt a hihetetlen nagy pusztítást, amit a japán légierő két óra alatt végbe vitt. Például észlelték a radaron a közelgő repülőket, de a parancsnokság azt mondta, hgy ezek biztos azok a saját gépek, akiket Lousianaból vártak. A légi parancsnok valamiért tengeri csapástól tartott csak és a gépeket szorosan egymás mellett parkoltatta, ami azt jelentette, hogy egy bombával a fél légierőt kilőtték. A hadihajók mind bent voltak a kikötőben és csak egy volt gőz alatt, hogy legalább megpróbálhasson kimenni. Nem véletlen, hogy a támadás után parancsnok csere volt mind a légierőnél, mind a tengerészetnél.

Az emlékmű az elsüllyedt Arizóna csatahajó fölött van keresztben. A hajó egyes részei kilógnak még a vízből. Több, mint ezer emberrel a fedélzetén süllyedt el. Nagyon kevés túlélő volt, és nekik megengeték, hogy ha meghalnak, akkor odatemetkezhessenek a hajóromba a társaik mellé.

No comments:

Post a Comment